Kereskedésünkről

A Molnár Autóház Kft-t 1995 ben Molnár János tulajdonos ügyvezető családi vállalkozásként alapította. Az alapítást követően 3 évvel 1998 -ban kezdődött a Renault márka teljes kínálatának a forgalmazása. A régi telephelyünket gyorsan kinőttük és a Dorozsmai úton megkezdődött egy új, az európai szabványoknak megfelelő beruházás.

Jelenlegi helyünkön 2000 óta tevékenykedünk, de már azóta többször megújultunk külsőleg és belsőleg is igazodva ügyfeleink, magunk és az importőr elvárásának.

650m2 -es bemutatótermünben, igényes környezetben várjuk kedves ügyfeleinket. A korszerű szalon mellett 6 állásos szerviz karosszéria, valamint fényező műhellyel is rendelkezünk

2004 ben az ügyvezetést az egykori alapító lányai közül, Molnár Erika vette át.

Még ebben az évben lehetőség adódott, hogy a kínálatunkba felvegyük a Dacia márkát is, így 2004 től Renault és Dacia a teljes termék kínálatát forgalmazzuk.

Ez a két márka segített hozzá minket a mai napok sikereihez.

Nagyon büszkék vagyunk, hogy 2017-ben megnyertük a DEALER OF THE YEAR /az Év kereskedője /címet, amit a múlt évben sikeresen megtartottunk, így a 2018 ÉV Kereskedői is mi lettünk.

A két márkával 2018-ban már 650 db új gépkocsit értékesítettünk, ami Csongrád megyében 15,7%piaci részesedést eredményezett.

Tudjuk ezt a sikert ügyfeleink hűségének és bizalmának köszönhetjük, ezért a legfontosabb számunkra az ő igényeiknek magas színvonalon történő teljesítése, a családias légkör fenntartása és jó hangulatú, baráti munkakörnyezet megteremtése.

Vállaljuk Renault és Dacia gépjárművek garanciális és garancián túli szervizét, valamint más márkák javítását is. Számos biztosító partnereként ügyfeleink számára teljes körű kárügyintézést biztosítunk.

Várjuk Önt is kereskedésünkben, ahol szeretnénk elégedett ügyfélként üdvözölni.



Renault Rólunk Kereskedésünkről
Márkáink
Renault Helios Dacia Helios